Vincze Ottó: „Egyértelműen látok esélyt a Ferencváros továbbjutására”
2021. augusztus 27. 14:36
Az isztambuli Európa Liga-sorsolás után kiderült: ismét világklasszis futballisták ellen bizonyíthat a magyar bajnok.
2021. augusztus 27. 14:36
p
7
2
15
Mentés
A svájci bajnokcsapat, a Young Boys elleni kiesést követően
nem sok idő maradt a Ferencváros játékosainak és vezetőinek a sebek nyalogatására,
hiszen három nappal a búcsú után már minden idők talán legerősebb Európa Liga csoportkörének sorsolásán vett részt a klub képviseletében Orosz Pál vezérigazgató és Hajnal Tamás sportmenedzser Isztambulban.
A magyar bajnok az előző évek nemzetközi kupaszereplése alapján kapott koefficiens (13500 pont) alapján 2019 után ismét a negyedik kalapba került, ebből a szempontból az egész mezőnyben csupán a dán Bröndby csapatát előzte meg. A Ferencvárost utolsó előttiként húzták ki, Orosz Pál és Hajnal Tamás rezignáltan vette tudomásul, hogy a Fradi a „G” jelű négyesbe került, ahol
a német Bayer Leverkusennel, a skót Celtic-kel és a spanyol Real Betisszel küzd meg a továbbjutásért.
Érdemes tudni, hogy a csoportküzdelmek szeptember 16-án kezdődnek és december 9-ig tartanak, a nyolc csoportelső egyenes ágon jut a legjobb 16 közé, a nyolc csoportmásodik egyenes kieséses rájátszást vív a Bajnokok Ligájából érkező csoportharmadikokkal a nyolcaddöntőbe jutásért, míg az EL-ben harmadik helyezett klubok a harmadik számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-konferencialiga playoff küzdelmeiben folytatják szereplésüket.
Vincze Ottó:
„Csak 22 ezer szenvedélyes Fradi-drukker segítségével sikerülhet”
A MandinerSport megkeresésére a Bajnokok Ligája 1995/96-os szezonjában a BL-főtáblán szereplő Ferencváros kiválósága mondta el a véleményét:
"Nem lehet azt mondani, hogy a Fradi könnyű csoportba került volna, igaz, egyik sem az. A G-csoport ráadásul kifejezetten becsapós, hiszen első ránézésre nem a legerősebb ellenfeleket kaptuk, de azért a Leverkusen, a Celtic és a Real Betis is meghatározó szerepet tölt be Európa futballjában. A Bayer Németországban is egy mintaklubnak számít, amely rengeteg fiatal tehetséget integrál az élfutballba, akiket aztán piaci alapon értékesít. A Celtic európai viszonylatban is neves egyesületnek számít, Skóciában egyértelműen topklub, amely a Fradi-szurkolók nagy kedvence, emlékszem, a mi időnkben is sikk volt a Celtic szintén zöld-fehér mezében feltűnni az Üllői úti oroszlánbarlangunk lelátóján. A Real Betis szintén nem csak a zöld-fehér klubszín miatt hasonlít a Fradira, hanem mert Sevilla második számú klubjaként a szenvedélyes andalúz átlagemberek csapatának számít. Egyértelműen látok esélyt a Ferencváros továbbjutására, de ehhez a hazai meccseket hozni kell. Mindez telt ház előtt, 22 ezer szenvedélyes Fradi-drukker segítségével sikerülhet, de azért ne higgyük, hogy a Leverkusen vagy éppen a Celtic profi futballistái remegő lábakkal lépnek majd pályára az Üllői úton"
Az Európa Liga 32-es főtáblájának csoportbeosztása:
A-csoport
Olympiqe Lyon (francia)
Glasgow Rangers (skót)
Sparta Praha (cseh)
Bröndby (dán)
B-csoport AS Monaco (francia)
PSV Eindhoven (holland) Real Sociedad (spanyol) Sturm Graz (osztrák)
C-csoport Napoli (olasz) Leicester City (angol) Szpartak Moszkva (orosz) Legia Warszawa (lengyel)
Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a jelenleg Cipruson dolgozó egykori válogatott labdarúgó, Horváth Ferenc, aki egy interjúban többek között arról beszélt, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.
Budapest központjában, Dunára néző ingatlanban élt Pascal Jansen, aki boldog volt a Ferencvárosban, ám jött egy telefon, amely megváltoztatta a holland labdarúgóedző életét.